
Nekem 15 évembe telt, mire számtalan terápiás módszer és óra után, sok sok kiadással járó spirituális útkeresés, félresikerült párkapcsolatok és fokozódó szégyenérzet után végre rátaláltam Judith Hermann Trauma és Gyógyulás című könyvére, benne a C-PTSD diagnózisára. Ez 2014-ben történt, azóta kutatom a témát, szakdolgoztam belőle pszichológia szakon és azt mondom, hogy egész jó helyen vagyok a gyógyultság útján.
A kedvenc terápiás momentumom az volt, amikor 2 és fél évnyi analízis (heti ülésekkel!) után a terapeuta azt mondta "Emese, maga nem borderline." Hallelúja. De akkor mi van? Akkor miért rekedtem meg évekre egy nyomorult szakítás után?! ....Eddig jutottunk. Az nem állt össze, hogy esetleg CPTSD-s vagyok és a terápiám apropója egy szakítás volt, ami a kelleténél nyilván jobban földhöz vágott, hiszen a fejlődéses traumával élőknek nem kedveznek a szélsőséges érzelmi helyzetek, különösen nem az elutasítás. Az meg végképp nem, hogy ebből hogyan lehet gyógyulni. Azóta tudom. Kizárólag beszélgetéssel bizony nem lehet.
Fontos megérteni, hogy mivel a fejlődéses trauma (vagy komplex-PTSD) tünetei szerteágazóak, és esetenként kísértetiesen hasonlítanak más mentális állapotokhoz, sajnos nagyon gyakori, hogy félrediagnosztizálják az embert. Hermann szerint Amerikában átlag 7 évet kering a mentális egészségügyi ellátásban valaki, mire talál egy C-PTSD-t ismerő szakembert. Ezt 2014 körül írta, remélem azóta talán jobb a helyzet.
A CPTSD kurzusomban beszélek az egyes diagnózisok kapcsán arról, hogy mik a hasonlóságok és mik a különbségek. Itt egy listát készítettem ezekről a teljesség igénye nélkül.
GYAKORI TÉVES DIAGNÓZISOK
Sok embert, akinek komplex PTSD-je volt, félrediagnosztizáltak és nem megfelelő módon kezeltek/kezelnek, akár gyógyszereznek. Íme néhány ok, miért:
1. A C-PTSD nem került be a DSM-5-be: A sok vita ellenére sem a C-PTSD, sem a DTD nem került be a DSM-5 (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Fifth Edition) legújabb, klinikusok által használt változatába. A PTSD esetében felsorolt diagnózis a legjobban megfelel a C-PTSD tüneteinek és hatásainak, mivel a tünetek több mint 90 százaléka megegyezik. De jelentősek a különbségek is!
2. Az egyidejűleg fennálló diagnózisok elfedhetik a C-PTSD-t: A pontos diagnózis felállítása néha azért nehéz, mert a zavarok egyidejűleg is fennállhatnak, ez az úgynevezett "együttes előfordulás". Például az elhanyagolt vagy bántalmazott gyermekeknél nagyobb a kockázata a szorongásos zavaroknak, a depressziós zavaroknak és a tanulási zavaroknak. Az ilyen zavarokkal küzdő gyermekeknél a bántalmazás kockázata is nagyobb.
3. A C-PTSD tünetei úgy néznek ki, mint más rendellenességek: Például egy bántalmazott vagy elhanyagolt gyermek vagy tinédzser impulzívnak, szorongónak, dühösnek és/vagy depressziósnak tűnhet. Ha azonban nem ismerik meg az alapos családi kórtörténetet, az a bipoláris zavar, a szorongásos zavar vagy a súlyos depressziós zavar pontatlan diagnózisához vezethet.
Íme néhány gyakori téves vagy egyidejűleg előforduló diagnózis:
- Borderline személyiségzavar vagy más személyiségzavarok
- Bipoláris zavar
- Figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD)
- Érzékszervi feldolgozási zavar (szenzorosság)
- Tanulási zavarok
- Szorongásos zavarok
- Major depressziós zavar vagy diszfória
- Szomatizációs zavarok (pszichés zavarok testi tünetként való megélése)
- Kábítószerrel való visszaélés vagy függőség
A gyógyulás lényeges eleme a pszichoterapeutával, pszichiáterrel vagy orvossal való együttműködés a pontos diagnózis megállapítása érdekében. A megfelelő diagnózis nem szégyenkezésre szolgál, hanem arra, hogy a gyógyulás és a gyógyulás helyes irányába tereljen.