A mentálhigénés útvesztő - hibás diagnózisok

Nekem 15 évembe telt, mire számtalan terápiás módszer és óra után, sok sok kiadással járó spirituális útkeresés, félresikerült párkapcsolatok és fokozódó szégyenérzet után végre rátaláltam Judith Hermann Trauma és Gyógyulás című könyvére, benne a C-PTSD diagnózisára. Ez 2014-ben történt, azóta kutatom a témát, szakdolgoztam belőle pszichológia szakon és azt mondom, hogy egész jó helyen vagyok a gyógyultság útján.

A kedvenc terápiás momentumom az volt, amikor 2 és fél évnyi analízis (heti ülésekkel!) után a terapeuta azt mondta "Emese, maga nem borderline." Hallelúja. De akkor mi van? Akkor miért rekedtem meg évekre egy nyomorult szakítás után?! ....Eddig jutottunk. Az nem állt össze, hogy esetleg CPTSD-s vagyok és a terápiám apropója egy szakítás volt, ami a kelleténél nyilván jobban földhöz vágott, hiszen a fejlődéses traumával élőknek nem kedveznek a szélsőséges érzelmi helyzetek, különösen nem az elutasítás. Az meg végképp nem, hogy ebből hogyan lehet gyógyulni. Azóta tudom. Kizárólag beszélgetéssel bizony nem lehet.

Fontos megérteni, hogy mivel a fejlődéses trauma (vagy komplex-PTSD) tünetei szerteágazóak, és esetenként kísértetiesen hasonlítanak más mentális állapotokhoz, sajnos nagyon gyakori, hogy félrediagnosztizálják az embert. Hermann szerint Amerikában átlag 7 évet kering a mentális egészségügyi ellátásban valaki, mire talál egy C-PTSD-t ismerő szakembert. Ezt 2014 körül írta, remélem azóta talán jobb a helyzet.

A CPTSD kurzusomban beszélek az egyes diagnózisok kapcsán arról, hogy mik a hasonlóságok és mik a különbségek. Itt egy listát készítettem ezekről a teljesség igénye nélkül.

GYAKORI TÉVES DIAGNÓZISOK

Sok embert, akinek komplex PTSD-je volt, félrediagnosztizáltak és nem megfelelő módon kezeltek/kezelnek, akár gyógyszereznek. Íme néhány ok, miért:

1. A C-PTSD nem került be a DSM-5-be: A sok vita ellenére sem a C-PTSD, sem a DTD nem került be a DSM-5 (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Fifth Edition) legújabb, klinikusok által használt változatába. A PTSD esetében felsorolt diagnózis a legjobban megfelel a C-PTSD tüneteinek és hatásainak, mivel a tünetek több mint 90 százaléka megegyezik. De jelentősek a különbségek is!

2. Az egyidejűleg fennálló diagnózisok elfedhetik a C-PTSD-t: A pontos diagnózis felállítása néha azért nehéz, mert a zavarok egyidejűleg is fennállhatnak, ez az úgynevezett "együttes előfordulás". Például az elhanyagolt vagy bántalmazott gyermekeknél nagyobb a kockázata a szorongásos zavaroknak, a depressziós zavaroknak és a tanulási zavaroknak. Az ilyen zavarokkal küzdő gyermekeknél a bántalmazás kockázata is nagyobb.

3. A C-PTSD tünetei úgy néznek ki, mint más rendellenességek: Például egy bántalmazott vagy elhanyagolt gyermek vagy tinédzser impulzívnak, szorongónak, dühösnek és/vagy depressziósnak tűnhet. Ha azonban nem ismerik meg az alapos családi kórtörténetet, az a bipoláris zavar, a szorongásos zavar vagy a súlyos depressziós zavar pontatlan diagnózisához vezethet.

Íme néhány gyakori téves vagy egyidejűleg előforduló diagnózis:

- Borderline személyiségzavar vagy más személyiségzavarok

- Bipoláris zavar

- Figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD)

- Érzékszervi feldolgozási zavar (szenzorosság)

- Tanulási zavarok

- Szorongásos zavarok

- Major depressziós zavar vagy diszfória

- Szomatizációs zavarok (pszichés zavarok testi tünetként való megélése)

- Kábítószerrel való visszaélés vagy függőség

A gyógyulás lényeges eleme a pszichoterapeutával, pszichiáterrel vagy orvossal való együttműködés a pontos diagnózis megállapítása érdekében. A megfelelő diagnózis nem szégyenkezésre szolgál, hanem arra, hogy a gyógyulás és a gyógyulás helyes irányába tereljen.

A komplex-poszttraumás stressz zavar kialakulása

A gyermekkorban fennálló tartós érzelmi és fizikai stressz meghatározó hatással lehet az idegrendszer fejlődésére, a személyiség alakulására, és a világhoz való alkalmazkodás kereteire. Különösen a 0-3 éves kor között megélt negatív hatásoknak való kitettség, amelyek tartósan fennáltak ebben az időszakban, nagy eséllyel okoznak a felnőtt korban is meghatározó traumás működést, fejlődési traumát.

A C-PTSD a következő típusú tapasztalatok eredménye lehet:

- Gyermekkori kapcsolat olyan szülőkkel vagy gondviselőkkel, akik ijesztőek, kiszámíthatatlanok és/vagy nyomasztóak.

- Folyamatos vagy ismétlődő elhanyagolás vagy fizikai, szóbeli vagy szexuális bántalmazás.

- Családon belüli erőszaknak kitéve felnőni.

- Aktív függőségben szenvedő vagy kezeletlen mentális betegségben szenvedő gondozó által neveltek.

- A fejlődés különösen sérülékeny szakaszában, például kora gyermekkorban vagy serdülőkorban tapasztalt bántalmazás.

- Súlyos társadalmi stresszel, például zaklatással, fogyatékossággal vagy traumatikus eseményeknek való kitettséggel kell szembenéznie a közösségen belül, anélkül, hogy egy olyan gondozó támogatná a gyereket, aki megvédi és gondoskodik róla.

- Megkülönböztetik, kirekesztik, és nincs olyan gondozója, aki segít a gyerek érdekeit képviselni, vagy felelősséget vállalni az igényeiért.

ACE TESZT

A pszichológiai és orvosi szakterületek ma már felismerik, hogy a traumának kitett gyermekeknél a későbbi életük során jelentősen nagyobb valószínűséggel fordulnak elő fizikai egészségi kockázati tényezők. A Kaiser Permanente által végzett Adverse Childhood Experiences (ACE) - tanulmány 17 000 beteg gyermekkori traumával kapcsolatos tapasztalatait vizsgálta, többek között:

- Fizikai bántalmazás

- Szóbeli bántalmazás

- Szexuális visszaélés

- Fizikai vagy érzelmi elhanyagolás

- Családon belüli erőszaknak való kitettség

- Kábítószerrel visszaélő háztartástagoknak való kitettség

- Mentálisan beteg, öngyilkosságra hajlamos vagy börtönviselt háztartási tagoknak való kitettség.

A tanulmányban a résztvevők minden egyes ACE-tényezőre vonatkozóan egy pontszámot alkalmaztak. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy egy ACE-tényező megléte nagymértékben előre jelezte a többi ACE-tényező meglétét. Ha egy gyermek e kategóriák bármelyikét megtapasztalta, akkor fennáll a CPTSD kockázata, de négy vagy több ACE-faktor megélése kritikus stressznek tűnik. Felitti és munkatársai (1998) együttműködtek a CDC-vel (Centers for Disease Control and Prevention), hogy megértsék a kockázat mértékét. Arra a következtetésre jutottak, hogy azok a felnőttek, akik gyermekként 4 ACE-faktornak voltak kitéve, négyszer nagyobb valószínűséggel válnak depresszióssá, hétszer nagyobb valószínűséggel használnak szereket, és 12-szer nagyobb valószínűséggel kísérelnek meg öngyilkosságot, mint a nulla ACE-pontszámmal rendelkező felnőttek. Ezek a személyek nagyobb valószínűséggel tapasztalnak szociális, érzelmi és kognitív károsodást, és nagyobb a kockázata az olyan fizikai betegségeknek, mint a szívbetegség, a rák, a krónikus tüdőbetegség és a májbetegség.

Az ACE Tesztet az oldalon a segédanyagok/tesztek aloldalon tudod kitölteni.

Bántalmazó kapcsolatok

Miért maradnak benne emberek a (sokszor kölcsönösen) bántalmazó, mérgező kapcsolatokban? Ezt megelőzően miként teremtik meg ezt a dinamikát a kapcsolatban? Mi magyarázza a bántalmazó kapcsolatok (kívülről sokszor érthetetlen) dinamikáját?

A bántalmazott gyermek, a bántalmazó kapcsolatban felnövő gyermek nem tapasztalja meg a normalitás és a normalitás hiányának megkülönböztetését és következményeit. Érzékeli, elszenvedi ami történik vele, körülötte, de nem lesz mintája arra, hogy a normalitás hiányának (pl bántalmazásnak) következményei vannak. (A bántalmazás megtörténik és a kapcsolat folytatódik.)

Mivel a normalitás hiánya mindennapos, következmények nélküli, a normalitás részévé válik.

Végül az így felnőtt embernek elfárad a veszélyérzékelője és legyint végül, amikor megszólal a riasztója, hogy baj van. Mert hiába szól a riasztó. Nem jön a rendőrség. Senkit nem visznek el bilincsben és senkit nem védenek meg. Másnap minden megy tovább. Ebben a rendszerben általában van baj, és sokszor hangosan szirénázik a riasztó de már a szomszédok is tudják, legyintenek, hogy.... “Ja, ott baj van. Meg lesz is még. Ez itt ilyen. Bírd ki, szokj hozzá. “ És az ember alkalmazkodóképessége első számú túlélési eszköze, különösen gyerekként. Úgyhogy kibírja, alkalmazkodik, hozzászokik.

Ha később ennek az egykori bántalmazó környezetben élő gyermeknek a felnőttkori párkapcsolatában megtörténik újra (és a trauma ismétléskényszere miatt jellemzően megtörténik újra), hogy a normalitás kibillen (pl megalázzák, bántalmazzák, megcsalják, stb), akkor hiába éli meg az érzelmi poklot (jelez a vészjelző), másnap minden mehet tovább, hiszen ez a tanult minta. Eszköztelen. Nem tudja hogyan érvényesítse a jogait, hogyan tehet azért, hogy legyen a történteknek következménye. Másnapra maga is könnyen elbizonytalanodik a történtek súlyában, (különösen ha jelen van a bántalmazó részéről a gázlángolás - a bántalmazott tudatos elbizonytalanítása saját valóságérzékelésében). Így másnapra (vagy “harmadnapra”) az előző éjszaka pokla mintha távoli múlt lenne. A lehetséges következmények, mint a szakítás, felelősségre vonás pedig az ismeretlen (bizonytalan és félelmetes) jövő. Így marad a bántalmazott másnap. És újra meg újra. Egyre kevesebb énerővel, egyre kevesebb lelkierővel, egyre alacsonyabbra csúszó morális kapcsolati küszöbbel.

A bántalmazó fél is tanult mintát követ. Azt érzi, megteheti, amit tesz, felhatalmazva érzi magát a pillanat (indulatok) hevében, hisz azt tanulta, hogy a bántalmazás következmények nélkül csinálható, valid önérvényesítő eszköz.

A normalitás hiányának tehát sem a bántalmazó, sem a bántalmazott mintájában nincsenek következményei. Baj volt, van, lesz. “Fáj, de ismerős. Ez sajnos ilyen, ilyen az élet…” gondolja magában szomorúan a bántalmazott fél, (és érzi magát feljogosítva a bántalmazó). Végülis az élet aztán megy tovább, és az ezzel járó szenvedés a normalitás része lesz. Ahogyan gyermekként is az volt.

(A bántalmazó is szenved ebben a szerepben, hisz ő is mintát ismétel - nem felmentem ezzel a bántalmazót.)

A kiút az önismereten át vezet. A normalitás újratanulása, az egészséges önbizalom, az énerő fejlesztése egy egészséges (pl terapikus) kapcsolatban.

A bántalmazott a nagyobb kitettségű, ezért jellemzően róla és hozzá szólnak a segítő felhívások. Ugyanakkor az emberi lélek szenved akkor is, ha bántalmazó mintát követ. A bántalmazó is gyógyulhat. Ha van belátása és sikerül segítséget kérnie.