Nárcisztikus születik

“Az önigazolás nem teszi lehetővé az önvizsgálatot. Ez egy szomorú igazság. A büszkeség és az önigazolás áthatolhatatlannak tűnő fala hatékonyan védi a feldolgozatlan és feloldatlan haragot.

A feloldatlan harag kifelé úgy tűnhet, hogy az büszkeség, önhittség, hibakeresés, hibáztatás, túlságos kritikusság, fennhéjázás, tagadás; de megnyilvánulhat téveszmeként, egy bizonyos valóság másokra való rákényszerítésének igényeként, az irányítás igényeként és a mások leigázásának igényeként.” Roland Bal (részlet)

A gyermekkori elhanyagolás, bántalmazás vagy túlzott szülői “engedékenység” is hozzájárulhat ahhoz, hogy a kisgyermek saját igényei képviseletének kudarcait képtelen legyen feldolgozni.

---

Az ebből felhalmozódó dühvel a gyermek nem tud mit kezdeni, az elárasztó érzelem megélése így tiltás alá kerül. Végül a gyermek nem tanul egészséges megküzdési technikákat a düh érzelmi holdingjára, így nő fel. Fizikailag. De a pszichológiai felnőtté válás sokszor elmarad.

Ezt az érzelmi holdingot a jó minták, az elsődleges gondozó odafordulása hatására egészségesen fejlődő erős és rugalmas énhatárokkal bíró ego képes elhordozni. Mivel az ego nem tud egészségesen fejlődni fentiek híján, így ez az érzelem felgyülemlik és -az érzelemszabályozás kompetenciája híján - fenyegetővé válik. Ezért el kell rejteni… végül az ember élete során ez a veszélyes érzelem számára is hozzáférhetetlen módon tárolódik.

Mivel a korai elhnyagolás megnehezíti a személyiségfejlődést sok területen, így stressz hatására az éretlen ego automatikusan a legkorábbi megküzdési technikákkal kénytelen hárítani a belülről feszítő érzelmet, a dühöt, a haragot, a fájdalmat. Jellemzően hasít, így elérhetetlenné válik a tudatosság számára minden, ami belül zajlik.

Ám az érzelem energiájának távoznia kell, így a belső feszültséget okozó érzelem energiája távozásához, az az ember tudattalan működéseit hívja segítségül. Jellemzően kirobban vagy projektál, kijátszatja a környezetével az elfojtott, lehasított érzelmet. Ha a nárcisztikus működésre képtelen belátással bírni valaki önmagát illetően, gyanakodhatunk arra, hogy személyiség zavarral van dolgunk.

Ez a működés nyilvánul meg a nárcisztikus bántalmazó kapcsolatok tettes-üldöző dinamikájában.

Jellemzően minden résztvevő érintett, hiszen az egészséges énhatárokkal élő ember nem tud és nem akar egy érzelemszabályozás híján élő emberrel kapcsolatban maradni. Aki pedig tettesként van jelen, nem lát rá saját működésére. Így fennmaradhat ez a játszma. Aki a családjában elszenvedte ezt a játszmát, jellemzően megmentőként lép be ebbe a körbe, igyekszik békét teremteni maga körül.

A kiút az önismereti munka, az elmaradt énrészek megtalálása, felnevelése és integrációja. Nem könnyű, de megéri. Mert a játszmákból az egyetlen kiút az őszinteség. Ami önmagunk felé kezdődik.

#narcisztikus#trauma#bantalmazas#safespacemethod#cptsd

CPTSD diagnózis az ICD11-ben

Az ICD-11 a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának tizenegyedik változata. Az egészségügyi információk és a halálokok rögzítésének globális szabványaként az ICD-10 helyébe lép. Az ICD-t az Egészségügyi Világszervezet dolgozza ki és évente frissíti.

Ebben újonnan megjelent a Komplex poszt-traumás stressz zavar, ami mérföldkőnek számít, hiszen a traumához és stresszhez kapcsolódó mentális zavarok területén ez az újonnan elismert diagnózis sokakat érinthet és még kevéssé ismert. A diagnózist magyarra fordítva itt olvashatjátok el.

A komplex poszttraumás stressz zavar (komplex PTSD) olyan zavar, amely a rendkívül fenyegető vagy borzalmas jellegű eseménynek vagy eseménysorozatnak való kitettséget követően alakulhat ki, leggyakrabban olyan elhúzódó vagy ismétlődő eseményeket követően, amelyekből nehéz vagy lehetetlen a menekülés (pl. kínzás, rabszolgaság, népirtási kampányok, elhúzódó családon belüli erőszak, ismételt gyermekkori szexuális vagy fizikai bántalmazás). A PTSD valamennyi diagnosztikai követelménye teljesül. Ezen túlmenően a komplex PTSD-t súlyos és tartósan fennálló 1) problémák az affektus szabályozásban; 2) önmagunkkal kapcsolatos meggyőződések, hogy csökkent, legyőzött vagy értéktelen, amelyet a traumatikus eseményhez kapcsolódó szégyen, bűntudat vagy kudarc érzései kísérnek; és 3) nehézségek a kapcsolatok fenntartásában és a másokhoz való közelség érzésében. Ezek a tünetek jelentős károsodást okoznak a személyes, családi, szociális, oktatási, foglalkozási vagy egyéb fontos működési területeken.

Alapvető (kötelező) jellemzők:

• Olyan eseménynek vagy eseménysorozatnak való kitettség, amely rendkívül fenyegető vagy borzalmas jellegű, leggyakrabban elhúzódó vagy ismétlődő eseményeknek, amelyekből nehéz vagy lehetetlen kiszabadulni. Ilyen események többek között a kínzás, a koncentrációs táborok, a rabszolgaság, a népirtási kampányok és a szervezett erőszak más formái, a hosszan tartó családon belüli erőszak, valamint az ismételt gyermekkori szexuális vagy fizikai bántalmazás.

• A traumatikus eseményt követően a poszttraumás stressz zavar mindhárom alapvető elemének kialakulása, amely legalább néhány hétig tart:

• A traumatikus esemény újraélése a traumatikus esemény bekövetkezte után, amikor az esemény(ek)re nem csak emlékszünk, hanem úgy éljük meg, mintha az itt és most ismét megtörténne. Ez jellemzően élénk, tolakodó emlékek vagy képek formájában jelentkezik; flashbackek, amelyek az enyhétől (az eseménynek a jelenben való újbóli megtörténtének átmeneti érzése) a súlyosig (a jelenlegi környezet tudatosságának teljes elvesztése) terjedhetnek, vagy ismétlődő álmok vagy rémálmok, amelyek tematikusan kapcsolódnak a traumatikus esemény(ek)hez. Az újra átélést jellemzően erős vagy nyomasztó érzelmek, például félelem vagy rémület, és erős testi érzések kísérik. A jelenben történő újra átélés magában foglalhatja a traumatikus esemény során átélt intenzív érzelmek elhatalmasodásának vagy elmerülésének érzését is, kiemelkedő kognitív aspektus nélkül, és előfordulhat az eseményre való emlékezésre adott válaszként. Az esemény(ek)re való reflektálás vagy az esemény(ek)re való rágódás és az akkor átélt érzések felidézése nem elegendő az újra átélés követelményének teljesítéséhez.

• A traumatikus esemény(ek) újbóli átélését valószínűsítő emlékeztetők szándékos elkerülése. Ez történhet az esemény(ek)hez kapcsolódó gondolatok és emlékek aktív belső elkerülésével, vagy az esemény(ek)re emlékeztető emberek, beszélgetések, tevékenységek vagy helyzetek külső elkerülésével. Szélsőséges esetekben a személy megváltoztathatja a környezetét (pl. elköltözik vagy munkahelyet változtat), hogy elkerülje az emlékeket.

• Állandóan fokozott aktuális fenyegetettség érzékelése, például hipervigilancia vagy fokozott ijedtségi reakció olyan ingerekre, mint például váratlan zajok. A hipervigiláns személyek folyamatosan védekeznek a veszély ellen, és úgy érzik, hogy saját magukat vagy a hozzájuk közel állókat közvetlen veszély fenyegeti akár konkrét helyzetekben, akár általánosabban. Olyan új viselkedési formákat alkalmazhatnak, amelyek célja a biztonság garantálása (nem ülnek háttal az ajtónak, többször megnézik a járművek visszapillantó tükrét). A komplex poszttraumás stressz-zavarban, a poszttraumás stressz-zavarral ellentétben, az ijedtségi reakció egyes esetekben inkább csökkenhet, mint fokozódhat.

• Súlyos és átható problémák az affektus szabályozásban. Ilyenek például a kisebb stresszorokra való fokozott érzelmi reakciókészség, erőszakos kitörések, meggondolatlan vagy önpusztító viselkedés, stresszhelyzetben fellépő disszociatív tünetek, és érzelmi zsibbadás, különösen az öröm vagy pozitív érzelmek megélésének képtelensége.

• A stresszorral kapcsolatos mély és átható szégyenérzet, bűntudat vagy kudarcérzés kíséri a stresszorral kapcsolatos tartós meggyőződéseket, hogy az ember lealacsonyodott, legyőzött vagy értéktelen. Az egyén például bűntudatot érezhet amiatt, hogy nem menekült meg a kedvezőtlen körülmény elől, vagy hogy nem tudta megakadályozni mások szenvedését.

• Állandó nehézségek a kapcsolatok fenntartásában és a másokhoz való közelség érzésében. A személy következetesen elkerüli, kigúnyolja vagy kevéssé érdeklődik a következők iránt: a kapcsolatok és a társadalmi szerepvállalás általánosabban. Alternatívaként előfordulhat, hogy alkalmanként intenzív kapcsolatok alakulnak ki, de a személynek nehézséget okoz ezek fenntartása.

• A zavar a személyes, családi, szociális, oktatási, foglalkozási vagy egyéb fontos működési területeken jelentős károsodást eredményez. Ha a működőképesség fennmarad, az csak jelentős többlet erőfeszítések árán lehetséges.

További klinikai jellemzők:

• Előfordulhatnak öngyilkossági gondolatok és viselkedés, kábítószerrel való visszaélés, depressziós tünetek, pszichotikus tünetek és szomatikus panaszok.

Határ a normalitással (küszöbérték):

• Az olyan extrém és hosszan tartó vagy ismétlődő jellegű stresszornak való kitettség, amely alól nehéz vagy lehetetlen a menekülés, önmagában nem utal a komplex poszttraumás stressz-zavar jelenlétére. Sok ember él át ilyen stresszorokat anélkül, hogy bármilyen rendellenesség kialakulna. Inkább az előfordulásnak kell megfelelnie a zavar valamennyi diagnosztikai követelményének.

Pálya jellemzői:

• A komplex poszttraumás stressz-zavar tünetei az egész élet során jelentkezhetnek, jellemzően krónikus, ismétlődő, hónapokig vagy évekig tartó traumatikus eseményeknek és/vagy viktimizációnak való kitettség után.

• A komplex poszttraumás stressz-zavar tünetei általában súlyosabbak és tartósabbak a poszttraumás stressz-zavarhoz képest.

• Az ismételt traumáknak való kitettség, különösen a korai fejlődés során, inkább a komplex poszttraumás stressz-zavar, mint a poszttraumás stressz-zavar kialakulásának nagyobb kockázatával jár.

forrás: ICD 11- Complex Post traumatic stress disorder

A mentálhigénés útvesztő - hibás diagnózisok

Nekem 15 évembe telt, mire számtalan terápiás módszer és óra után, sok sok kiadással járó spirituális útkeresés, félresikerült párkapcsolatok és fokozódó szégyenérzet után végre rátaláltam Judith Hermann Trauma és Gyógyulás című könyvére, benne a C-PTSD diagnózisára. Ez 2014-ben történt, azóta kutatom a témát, szakdolgoztam belőle pszichológia szakon és azt mondom, hogy egész jó helyen vagyok a gyógyultság útján.

A kedvenc terápiás momentumom az volt, amikor 2 és fél évnyi analízis (heti ülésekkel!) után a terapeuta azt mondta "Emese, maga nem borderline." Hallelúja. De akkor mi van? Akkor miért rekedtem meg évekre egy nyomorult szakítás után?! ....Eddig jutottunk. Az nem állt össze, hogy esetleg CPTSD-s vagyok és a terápiám apropója egy szakítás volt, ami a kelleténél nyilván jobban földhöz vágott, hiszen a fejlődéses traumával élőknek nem kedveznek a szélsőséges érzelmi helyzetek, különösen nem az elutasítás. Az meg végképp nem, hogy ebből hogyan lehet gyógyulni. Azóta tudom. Kizárólag beszélgetéssel bizony nem lehet.

Fontos megérteni, hogy mivel a fejlődéses trauma (vagy komplex-PTSD) tünetei szerteágazóak, és esetenként kísértetiesen hasonlítanak más mentális állapotokhoz, sajnos nagyon gyakori, hogy félrediagnosztizálják az embert. Hermann szerint Amerikában átlag 7 évet kering a mentális egészségügyi ellátásban valaki, mire talál egy C-PTSD-t ismerő szakembert. Ezt 2014 körül írta, remélem azóta talán jobb a helyzet.

A CPTSD kurzusomban beszélek az egyes diagnózisok kapcsán arról, hogy mik a hasonlóságok és mik a különbségek. Itt egy listát készítettem ezekről a teljesség igénye nélkül.

GYAKORI TÉVES DIAGNÓZISOK

Sok embert, akinek komplex PTSD-je volt, félrediagnosztizáltak és nem megfelelő módon kezeltek/kezelnek, akár gyógyszereznek. Íme néhány ok, miért:

1. A C-PTSD nem került be a DSM-5-be: A sok vita ellenére sem a C-PTSD, sem a DTD nem került be a DSM-5 (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Fifth Edition) legújabb, klinikusok által használt változatába. A PTSD esetében felsorolt diagnózis a legjobban megfelel a C-PTSD tüneteinek és hatásainak, mivel a tünetek több mint 90 százaléka megegyezik. De jelentősek a különbségek is!

2. Az egyidejűleg fennálló diagnózisok elfedhetik a C-PTSD-t: A pontos diagnózis felállítása néha azért nehéz, mert a zavarok egyidejűleg is fennállhatnak, ez az úgynevezett "együttes előfordulás". Például az elhanyagolt vagy bántalmazott gyermekeknél nagyobb a kockázata a szorongásos zavaroknak, a depressziós zavaroknak és a tanulási zavaroknak. Az ilyen zavarokkal küzdő gyermekeknél a bántalmazás kockázata is nagyobb.

3. A C-PTSD tünetei úgy néznek ki, mint más rendellenességek: Például egy bántalmazott vagy elhanyagolt gyermek vagy tinédzser impulzívnak, szorongónak, dühösnek és/vagy depressziósnak tűnhet. Ha azonban nem ismerik meg az alapos családi kórtörténetet, az a bipoláris zavar, a szorongásos zavar vagy a súlyos depressziós zavar pontatlan diagnózisához vezethet.

Íme néhány gyakori téves vagy egyidejűleg előforduló diagnózis:

- Borderline személyiségzavar vagy más személyiségzavarok

- Bipoláris zavar

- Figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD)

- Érzékszervi feldolgozási zavar (szenzorosság)

- Tanulási zavarok

- Szorongásos zavarok

- Major depressziós zavar vagy diszfória

- Szomatizációs zavarok (pszichés zavarok testi tünetként való megélése)

- Kábítószerrel való visszaélés vagy függőség

A gyógyulás lényeges eleme a pszichoterapeutával, pszichiáterrel vagy orvossal való együttműködés a pontos diagnózis megállapítása érdekében. A megfelelő diagnózis nem szégyenkezésre szolgál, hanem arra, hogy a gyógyulás és a gyógyulás helyes irányába tereljen.