A komplex-poszttraumás stressz zavar kialakulása

A gyermekkorban fennálló tartós érzelmi és fizikai stressz meghatározó hatással lehet az idegrendszer fejlődésére, a személyiség alakulására, és a világhoz való alkalmazkodás kereteire. Különösen a 0-3 éves kor között megélt negatív hatásoknak való kitettség, amelyek tartósan fennáltak ebben az időszakban, nagy eséllyel okoznak a felnőtt korban is meghatározó traumás működést, fejlődési traumát.

A C-PTSD a következő típusú tapasztalatok eredménye lehet:

- Gyermekkori kapcsolat olyan szülőkkel vagy gondviselőkkel, akik ijesztőek, kiszámíthatatlanok és/vagy nyomasztóak.

- Folyamatos vagy ismétlődő elhanyagolás vagy fizikai, szóbeli vagy szexuális bántalmazás.

- Családon belüli erőszaknak kitéve felnőni.

- Aktív függőségben szenvedő vagy kezeletlen mentális betegségben szenvedő gondozó által neveltek.

- A fejlődés különösen sérülékeny szakaszában, például kora gyermekkorban vagy serdülőkorban tapasztalt bántalmazás.

- Súlyos társadalmi stresszel, például zaklatással, fogyatékossággal vagy traumatikus eseményeknek való kitettséggel kell szembenéznie a közösségen belül, anélkül, hogy egy olyan gondozó támogatná a gyereket, aki megvédi és gondoskodik róla.

- Megkülönböztetik, kirekesztik, és nincs olyan gondozója, aki segít a gyerek érdekeit képviselni, vagy felelősséget vállalni az igényeiért.

ACE TESZT

A pszichológiai és orvosi szakterületek ma már felismerik, hogy a traumának kitett gyermekeknél a későbbi életük során jelentősen nagyobb valószínűséggel fordulnak elő fizikai egészségi kockázati tényezők. A Kaiser Permanente által végzett Adverse Childhood Experiences (ACE) - tanulmány 17 000 beteg gyermekkori traumával kapcsolatos tapasztalatait vizsgálta, többek között:

- Fizikai bántalmazás

- Szóbeli bántalmazás

- Szexuális visszaélés

- Fizikai vagy érzelmi elhanyagolás

- Családon belüli erőszaknak való kitettség

- Kábítószerrel visszaélő háztartástagoknak való kitettség

- Mentálisan beteg, öngyilkosságra hajlamos vagy börtönviselt háztartási tagoknak való kitettség.

A tanulmányban a résztvevők minden egyes ACE-tényezőre vonatkozóan egy pontszámot alkalmaztak. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy egy ACE-tényező megléte nagymértékben előre jelezte a többi ACE-tényező meglétét. Ha egy gyermek e kategóriák bármelyikét megtapasztalta, akkor fennáll a CPTSD kockázata, de négy vagy több ACE-faktor megélése kritikus stressznek tűnik. Felitti és munkatársai (1998) együttműködtek a CDC-vel (Centers for Disease Control and Prevention), hogy megértsék a kockázat mértékét. Arra a következtetésre jutottak, hogy azok a felnőttek, akik gyermekként 4 ACE-faktornak voltak kitéve, négyszer nagyobb valószínűséggel válnak depresszióssá, hétszer nagyobb valószínűséggel használnak szereket, és 12-szer nagyobb valószínűséggel kísérelnek meg öngyilkosságot, mint a nulla ACE-pontszámmal rendelkező felnőttek. Ezek a személyek nagyobb valószínűséggel tapasztalnak szociális, érzelmi és kognitív károsodást, és nagyobb a kockázata az olyan fizikai betegségeknek, mint a szívbetegség, a rák, a krónikus tüdőbetegség és a májbetegség.

Az ACE Tesztet az oldalon a segédanyagok/tesztek aloldalon tudod kitölteni.

Bántalmazó kapcsolatok

Miért maradnak benne emberek a (sokszor kölcsönösen) bántalmazó, mérgező kapcsolatokban? Ezt megelőzően miként teremtik meg ezt a dinamikát a kapcsolatban? Mi magyarázza a bántalmazó kapcsolatok (kívülről sokszor érthetetlen) dinamikáját?

A bántalmazott gyermek, a bántalmazó kapcsolatban felnövő gyermek nem tapasztalja meg a normalitás és a normalitás hiányának megkülönböztetését és következményeit. Érzékeli, elszenvedi ami történik vele, körülötte, de nem lesz mintája arra, hogy a normalitás hiányának (pl bántalmazásnak) következményei vannak. (A bántalmazás megtörténik és a kapcsolat folytatódik.)

Mivel a normalitás hiánya mindennapos, következmények nélküli, a normalitás részévé válik.

Végül az így felnőtt embernek elfárad a veszélyérzékelője és legyint végül, amikor megszólal a riasztója, hogy baj van. Mert hiába szól a riasztó. Nem jön a rendőrség. Senkit nem visznek el bilincsben és senkit nem védenek meg. Másnap minden megy tovább. Ebben a rendszerben általában van baj, és sokszor hangosan szirénázik a riasztó de már a szomszédok is tudják, legyintenek, hogy.... “Ja, ott baj van. Meg lesz is még. Ez itt ilyen. Bírd ki, szokj hozzá. “ És az ember alkalmazkodóképessége első számú túlélési eszköze, különösen gyerekként. Úgyhogy kibírja, alkalmazkodik, hozzászokik.

Ha később ennek az egykori bántalmazó környezetben élő gyermeknek a felnőttkori párkapcsolatában megtörténik újra (és a trauma ismétléskényszere miatt jellemzően megtörténik újra), hogy a normalitás kibillen (pl megalázzák, bántalmazzák, megcsalják, stb), akkor hiába éli meg az érzelmi poklot (jelez a vészjelző), másnap minden mehet tovább, hiszen ez a tanult minta. Eszköztelen. Nem tudja hogyan érvényesítse a jogait, hogyan tehet azért, hogy legyen a történteknek következménye. Másnapra maga is könnyen elbizonytalanodik a történtek súlyában, (különösen ha jelen van a bántalmazó részéről a gázlángolás - a bántalmazott tudatos elbizonytalanítása saját valóságérzékelésében). Így másnapra (vagy “harmadnapra”) az előző éjszaka pokla mintha távoli múlt lenne. A lehetséges következmények, mint a szakítás, felelősségre vonás pedig az ismeretlen (bizonytalan és félelmetes) jövő. Így marad a bántalmazott másnap. És újra meg újra. Egyre kevesebb énerővel, egyre kevesebb lelkierővel, egyre alacsonyabbra csúszó morális kapcsolati küszöbbel.

A bántalmazó fél is tanult mintát követ. Azt érzi, megteheti, amit tesz, felhatalmazva érzi magát a pillanat (indulatok) hevében, hisz azt tanulta, hogy a bántalmazás következmények nélkül csinálható, valid önérvényesítő eszköz.

A normalitás hiányának tehát sem a bántalmazó, sem a bántalmazott mintájában nincsenek következményei. Baj volt, van, lesz. “Fáj, de ismerős. Ez sajnos ilyen, ilyen az élet…” gondolja magában szomorúan a bántalmazott fél, (és érzi magát feljogosítva a bántalmazó). Végülis az élet aztán megy tovább, és az ezzel járó szenvedés a normalitás része lesz. Ahogyan gyermekként is az volt.

(A bántalmazó is szenved ebben a szerepben, hisz ő is mintát ismétel - nem felmentem ezzel a bántalmazót.)

A kiút az önismereten át vezet. A normalitás újratanulása, az egészséges önbizalom, az énerő fejlesztése egy egészséges (pl terapikus) kapcsolatban.

A bántalmazott a nagyobb kitettségű, ezért jellemzően róla és hozzá szólnak a segítő felhívások. Ugyanakkor az emberi lélek szenved akkor is, ha bántalmazó mintát követ. A bántalmazó is gyógyulhat. Ha van belátása és sikerül segítséget kérnie.

A diszfunkcionális családok jellemzői

A diszfunkcionális család egy olyan (nyíltan vagy rejtetten) viszálykodó család, amelyben az egyes családtagok neveletlen és erőszakos, (ami lehet passzív agresszív, nárcisztikus, manipulatív, határátlépő) viselkedése a család többi tagjának hasonló viselkedését váltja ki. A gyermekek gyakran úgy nőnek fel ezekben a családokban, hogy ezt a viselkedésmódot normálisnak gondolják.

A diszfunkcionális család tagjai tünetei és viselkedésmintái hasonlóak, amelyek révén a családi struktúrán belül hasonló tapasztalatokat szereznek. Ez a diszfunkcionális attitűd megerősödéséhez, annak elfogadásához vagy állandósulásához vezet. Általános jellemző, hogy nem reagálnak a problémákra (és egymás érzelmeire), titkok és tabuk járják át a légkört; nem foglalkoznak érzéseikkel, szükségleteikkel. Egy másik jellemző a család szerepeinek megmerevedése, megváltoztathatatlansága. Diszfunkcionális családnál a szabályok, szerepek rigidek, kaotikusak, és előfordulhatnak rejtett szabályok is. A diszfunkcionális családok a mérgező szégyen érzésére alapulnak. A természetes szégyenérzet veleszületett érzelem, rendeltetése az emberi korlátok jelzése. Ha az egyén elveszti személyi határait, a szégyen mérgezővé válik. A diszfunkcionális család ellenpárja a Funkcionális család, amit csak olyanok tudnak létrehozni, akik kapcsolatban vannak természetes szégyenérzetükkel.

A diszfunkcionalitásnak léteznek prototípusai. A családfők inkompetenciája elhatárolódást és gyenge irányítást eredményez. Gyermekeik kevésbé képesek az önellátásra. Egyesek összeférhetetlenné válnak vagy megsértik a helyes magatartás alapvető szabályait. A családtagoknak komoly problémái alakulhatnak ki mind magatartásukkal, mind pedig másokkal való kapcsolataikkal.

Az alkoholizmus gyakran vezet diszfunkcionális család kialakulásához.

A diszfunkcionális családok három típusa (szégyen alapú – általában vegyesen fordulnak elő a jellemzők a családokban):

Kultikus (Szégyentelen)

• mérgező szégyenüket felsőbbrendű viselkedés rejti el

• látomásokban élnek, valóban hiszik, hogy nincs probléma

• „ahhoz, hogy szeresselek, engedelmeskedned kell!”

• zárt rendszer; merev ideológia; a tagok érzelmei, gondolatai fölötti kontroll; minden vagy jó, vagy rossz

• a testvéreket egymás ellen hangolják; a gyerek a szülő meghosszabbítása; kényszerítő, büntető, erőszakos jellegű

• a határok merevek; az érzelmeket kordában kell tartani; a szerepek az erőn, hierarchián alapulnak

• motivációk: kötelesség, aki szeret, azt csinálod, amit mondanak, „dolgozz keményen!”, „ne érezz!”

Kaotikus (Szégyenteli)

• a szülők belső gyereke a gyerekeitől várja azt a szeretet, amit az ő szüleiktől nem kaptak meg ⇒ a gyereknek nincs senkije

• következetlen szabályok, a szülő egyszer követelőző gyermek, egyszer felnőtt

• gyakori válás, gyakori ellentmondó szabályok – kettős kötés „legyél felnőtt” + „ne nőj fel”

• befejezetlenség, a problémák soha nincsenek megoldva, tagadják őket

• a határok összemosottak, gyakran hágják át őket, gyakran fizikailag is

• motivációk: „tetszeni tudás”, „ha keményen próbálkozol, akkor nem kell megcsinálnod”

Korrupt (Szégyen nélküli)

• nincs lelkiismeret; rejtett szabály: „ne vidd el a balhét, amíg nem muszáj”

• „senki nem számít, csak a család”; szeretet = család iránti lojalitás

• a szülőket gyakran nagyon korán, szükségletekben, érzelmekben megszégyenítették ⇒ irracionális dühöt éreznek

• a harag csak kifelé megengedett, családon belül keményen büntetik

• határok: kifelé merevek, megkérdőjelezhetetlenek

• szülő-gyerek kapcsolatban nincsenek határok – incesztus

• motivációk: támadó szeretet: „engem szeretni kell”, „légy erős és kemény!”, „ne érzelegj!”

• szadisztikus-mazochisztikus szeretet, erőszakos, büntető szeretet

A diszfunkcionális családban felnövő gyermekek gyakran besorolhatók az alábbi öt kategóriába:

„A Jó Gyerek” – gyakran a család hőse, aki elfogadja a szülői irányítást.

„A Problémás Gyerek” – a család fekete báránya, akit általában hibáztatnak.

„A Gondviselő” – az egyetlen, aki felelősséget vállal a család érzelmi jólétéért.

„Az Elveszett Gyerek” – alig észrevehető, csendes, szeret félrevonulni.

„A Háttérből Irányító” – megalkuvó, aki igyekszik kihasználni és a maga javára fordítani a családtagok hibáit.